Októberi horoszPókok

KOS

Mostanában hajlamod lehet a keménységre és szigorúságra. Főként azokkal szemben, akik egyébként támogatnák az elképzeléseidet. Okosan szervezed, kigondolod azt a munkát, tevékenységet, ami az elképzeléseidnek legjobban megfelel, de hiába hajtod az anyagi javakat, most ez elsősorban inkább kívánság, mint lehetőség. Jó, ha van munkahelyed, de nem valószínű, hogy kizárólag ebből fogsz megélni. Fogadd meg a baráti tanácsokat és tartalékolj még kis időre, amikor megnyílnak majd a lehetőségek a nagyobb pénzforrások felé. Ne légy ítélő bírája társaidnak. A makacsság és csökönyösség sehová nem vezet. Ha nem azt kapod másoktól, amit szeretnél, jó lenne megvizsgálni, te vajon mit adtál ahhoz, hogy érzelmeidet úgy viszonozzák, ahogyan szeretnéd.

BIKA

Égsz a tettvágytól és harcolsz. Ez nem a te szereped, a te dolgod a megtartás, így nem tudod kiaknázni a benned lévő értékeket. Most a tervek elkészítése a faladatod, de vigyázz, ne légvárakat építs. Sok feladat megoldása vár rád. Ha nem akarsz haragosokat szerezni, engedj mást is a pénzforrások közelébe. Hidd el, ez idővel megtérül, még ha most nehezedre esik is. Pároddal csak harcoltok egymással, sajnos itt nem lesz győztes, gondold át, megéri-e? Ha most szeretnél új kapcsolatot létesíteni, inkább halaszd későbbre. Megkörnyékezhet a depresszió, ne add át magad a szomorúságnak. Ha fogva tart a múlt, és csak vársz a jobb időkre tétlenül és álmodozva, elszalad melletted az élet. Keress inkább jelenben lévő, örömteli elfoglaltságokat. Győzd le a rossz hangulatodat.

IKREK

A korábban befektetett energiák most megtérülnek. Akár költekezhetsz is, ha ahhoz lenne kedved, persze csak módjával. Most nem ereszted ki a kezedből, amit megszereztél. Társaidra is legyen gondod, nem biztos, hogy ők is olyan előrelátóak voltak, mint te. Adj nekik pénzügyi tanácsokat, de hagyd meg nekik a választás lehetőségét. Van feladatod bőven, és most energikusan be is akarod pótolni mindazt, amiről azt gondolod, hogy elmulasztottad. A szíved csordultig van szeretettel kedvesed iránt, mégsem tudsz elég időt szakítani rá. Folyton fáradtnak érzed magad, ilyen tempó mellett nem is csoda. Vigyázz az idegrendszeredre, ne ragadjon el az alap nélküli idealizmus. Hallgass a józanságodra, a kiváló értelmi, szellemi képességeidet pedig használd okosan.

RÁK

Ha az elmúlt időszakban képes voltál megtenni mindazt a változtatást és belső átalakulást az életedben, amire a sors figyelmeztetett, akkor bizakodva tekinthetsz a jövőd elé. Amennyiben ezt elmulasztottad, most kapod az utolsó figyelmeztetéseket. Jobb, ha megteszed, ami elkerülhetetlen, ugyanis előbb vagy utóbb, de mindenképpen meg kell hoznod ezeket a döntéseket. Hallgass a megérzéseidre, de azért próbáld reálisan szemlélni a kialakult helyzetet. A sértettség – akár valós, akár vélt dolgokon alapul – rossz tanácsadó. Elveszíthetsz valakit, akit régen becsültél, de csalódtál benne. Légy bizakodó, higgy magadban, egyedül is megállod a helyed. Rengeteg lehetőséged lesz arra, hogy új irányt szabj az életednek, érzelmi, egzisztenciális téren egyaránt.

OROSZLÁN

Teremts csendet és békét magadban. A belső harmónia a legjobb tanácsadó, valamint a szigorú lelkiismeret. A környezetedben lévő embereket, a családodat, és nem utolsósorban a partneredet is csak olyan mércével mérd, mint saját magadat. Egy bölcs uralkodó szigorú, de igazságos. Másokkal, és önmagával is. Ezt mindenképpen tartsd szem előtt. Mutasd ki a szeretetedet, nem kell mindig olyan keménynek látszani. Lazíts egy kicsit, oldódj fel, és próbálj meg örülni annak, ami van. Ne azt keresd, ami elválaszt azoktól, akik egyébként fontosak számodra, hanem arra helyezd a hangsúlyt, ami összeköt. Segíts a ház körüli teendőkben, vedd ki te is a részed a munkából, ne csak parancsokat osztogass. Néha próbálj belefeledkezni az édes semmittevésbe, élvezd a pillanat örömét.

SZŰZ

Nem vagy egy lelkizős típus, most mégis ez lehet a legfontosabb feladatod: beszéltetni, meghallgatni, megvigasztalni másokat. Ne légy túl szigorú, nem csak neked lehet igazad. Másoknak, még a gyerekeknek is megvannak a maguk szempontjai. A kasszád valószínűleg nem üres, mert már rég bebiztosítottad magad a rosszabb időkre. Szereted a rendet és a megfontoltságot magad körül, két lábbal állsz a földön. Társaddal jól kiegészíthetitek egymást, ha hozzád hasonló az életszemlélete. Ha időnként félelmeid, szorongásaid vannak, és önértékelési zavaraid támadnának, csak a saját energiádra számíthatsz, hogy legyőzd. Hidd el sikerülni fog. Szépítsd az otthonod, segíts a családodnak, akik égnek a munkaláztól és dicsérik a fantasztikusan jó szervezői képességedet.

MÉRLEG

Ne riaszd el magadtól azokat, akik szeretettel vesznek körül. Mintha önismereti válságba kerültél volna. Emiatt aztán vagy hatalmas energiával dolgozol, vagy éppen nem teszel semmit. Nemsokára elmúlik ez az érzés, ahogy jött, úgy megy is. Higgy magadban, ettől az önbizalmad is megerősödik, vagy vizsgáld meg és bíráld felül eddigi életutadat, aztán változtass, ha arra van szükség. Jobban meg kellene fontolnod a kiadásaidat, ha nem akarod, hogy kellemetlen meglepetés érjen. Dönts előrelátóan. Szerelmi kérdések most nem igazán foglalkoztatnak. Más – fontosabb, nagyobb ívű, nagyobb jelentőségű – dolgok járnak a fejedben. A belső vívódásaid hatására hajlamos lehetsz visszavonultabban élni, és elgondolkodni a világ nagyobb kérdésein. A feszültséget ne evéssel vezesd le.

SKORPIÓ

Légy megértőbb és toleránsabb a környezeteddel. Nem kell mindjárt megválni egy munkatárstól, baráttól vagy kedvestől, mert egy adott helyzetben ő tudja jobban mi a helyes. Ha alkalmazott vagy, légy alkalmazkodóbb. Ha vezető vagy, csak annyira légy szigorú mással, mint amit magadnak is kívánnál. Ha valamilyen gyógyító tevékenységgel foglalkozol, először jó lenne a saját lelki egészségedet rendbe tenni. Kiadásaid meghaladhatják a bevételeidet, pedig te szereted, ha pénzügyi dolgaid a terveid szerint alakulnak. A tartalékodtól most megszabadíthat egy váratlan helyzet. Az érzelmi labilitás mostanában a legfőbb bajod. Mintha két ember harcolna benned egymással, és mindkettő mást mond. Ha fantáziavilágba menekülsz a problémák elől, attól azok még megmaradnak.

NYILAS

A biztonság és az álmok között kellett választanod. Most már ne kételkedj, jól döntöttél. Anyagi problémáid adódhatnak, de számíthatsz a társadra. Ha kéred, és nem követeled, magától segít. Szerencsére a keveset is jól be tudod osztani. Kicsit szomorú lehetsz mostanában, de ismered a gondolat teremtő erejét. Légy optimistább, jobban fogod érezni magad. Ne kergess elérhetetlen álmokat, tudnod kell, hogy nem létezik minden problémától mentes kapcsolat. Ne állítsd szembe az ideálodat a valós lehetőségeiddel. Örülj annak, amit kaptál, tartsd egyben a családodat, és őrizd a társadat. A lelkedet is tisztítsd meg, ne csak az otthonodat. Adj szeretetet, biztonságot mindazoknak, akik körülvesznek. Ha nincs párod, akkor sem leszel egyedül. Van valahol valaki, aki mindig veled van.

BAK

Kitartó vagy, erős és határozott. Megteszel mindent, hogy alkalmazkodj a kihívásokhoz. Odaadással végzed feladataidat, nagy terveket készítesz, és meg is valósítod, amit szeretnél. Több munkád gyümölcse beérik, meg fogsz lepődni az eredményen. Ha nem ezt tapasztalnád, azon kellene elgondolkodnod, elég rugalmasan kezelted-e azt az erőt, amit kaptál. Gyermekeid – akikből eddig is szinte tökéletes embert akartál nevelni – kicsit több fejtörést okozhatnak a szokottnál. Szerelemben nincs hiány. Ez lehet új kapcsolat, vagy egy régi elmélyülése. A sok tennivalód mellett tartsd nyitva a szemed és a szíved, nehogy elmenjen melletted, akit neked rendelt a sors. Párkapcsolatod alapja a tisztesség, megbízhatóság, állandóság és egyenes beszéd, ami téged jellemez.

VÍZÖNTŐ

Nem kell, hogy mindig neked legyen igazad, ne légy makacs, hallgasd meg mások érveit is. Tartózkodj az elhamarkodott lépésektől. Jobban teszed, ha minden döntési helyzetre és hirtelen jött elképzelésedre alszol néhányat. A hivatásodban számolhatsz néhány akadályozó tényezővel. Baráti társaságodból valaki segít majd a nehézségeid megoldásában. Azoknak előnyös ez a hónap, akik valamilyen szellemi tevékenységgel, írással vagy kézügyességükkel keresik a kenyerüket. A nagy vágyak anyagi vonatkozásban kevéssé teljesülnek, sőt nem várt kiadások a láthatáron. Ha szerelmi kapcsolatban élsz, stabilizálódhat a helyzeted. De csak akkor, ha a szíved mellett az eszedet is használod. Hajlamos lehetsz egy szenvedélyes szerelmi fellángolásban félre tenni a megfontoltságot.

HALAK

Éltető energiáid kifogyhatatlanok. Ne tégy meggondolatlan kijelentéseket, amit elsősorban családod, és a hivatásodban szerepet játszók szenvedhetnek meg. A szavaknak teremtő erejük van, ne kívánd másnak sem azt, amit magadnak nem akarnál. Ráadásul, most nem biztos, hogy te látod legtisztábban a helyzetet. Mintha a józan ítélő képességed cserben hagyott volna. Stabil munkakapcsolataidat is veszélyeztetnéd, ha meggondolatlanul szólnál olyan dolgokról, amikről nem vagy teljességgel meggyőződve. Ehhez a lelkiállapothoz hozzájárulhat, hogy vannak lezáratlan, múltbéli események, amikor nem voltál feddhetetlen bírája sem másnak, sem magadnak. Ezzel most szembesülnöd kell, és ha lehet, rendezd el a kérdést tiszta lelkiismerettel. Maradj a saját utadon.