II. Krasznahorkai Várjátékok

Krasznahorka romos váraAugusztus 17-én, pénteken 17.00 órától  „élő meghívó” invitálja a látogatókat Rozsnyón és Krasznahorkaváralján. Bollo Péter, Krasznahorkaváralja polgármestere reméli, hogy a játékok legalább egy kis időre újra visszacsalogatják a turistákat a településre.
A szervezők – a Három Rózsa Polgári Társulás, a Szlovák Nemzeti Múzeum, Rozsnyó városa és Krasznahorkaváralja Önkormányzata – idén is középkori bemutatókkal és koncertekkel szórakoztatják az érdeklődőket.

A programban szerepel több vívócsoport bemutatója, lovasíjász-bemutató és a Sub Rosa régi zenei együttes fellépése. Fellépnek a Vir Fortis történelmi bajvívó csoport – Zólyomból, a Kard és Kereszt Johannita Testvériség Egyesület – Miskolcról, a Füzéri Várvédők, a Crux Alba középkori hagyományőrzők – Szoboszlóról, a Sub Rosa régizene együttes – Törökbálintról, a TAS Leles íjászklub – Leleszből, a Szabír Lovasíjászok – Miskolcról. A látogatók történelmi fegyverbemutatón vehetnek részt, illetve a táncházban a középkori tánc rejtelmeivel ismerkedhetnek meg. Lehetőségük lesz bepillantani a reneszánsz konyha műhelytitkaiba, melyet a Három Rózsa étterem biztosít be, valamint lehetőségük lesz megkóstolni az Eger környéki borokat. Íjászversenyen vehetnek részt, és a gyerekeknek játszóprogramokat készítenek a szervezők. Az estét 19.00 órai kezdettel Delhusa Gjon koncertje, majd 21.00 órától a BMW Miskolcról és a helyi Alldevils együttes koncertje zárja.