Alkotmánymenet – felhívás

AlkotmánymenetTisztelettel értesítünk minden polgárt, aki felelősséget érez a demokrácia és az alkotmányosság vívmányainak megőrzése és kiteljesedése iránt, vagy csak egyszerűen egy olyan államban szeretne élni, ahol a jogbiztonság nem csak hangzatos szólam, hanem a jogállamiság egyik alappillére is, hogy szombaton, szeptember 1-jén, Szlovákia Alkotmányának napján Kassán menetet szervezünk az Alkotmánybíróság épülete elé alkotmányos jogaink védelme és megbecsülése érdekében.

A szlovákiai állampolgársági törvény alkotmányellenes módosítása következtében ez idáig közel háromszáz polgár veszítette el szlovák állampolgárságát, köztük többen kifejezett akaratuk ellenére. Az Alkotmány közismert passzusa kimondja: „akarata ellenére senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától”. A kettős állampolgárság újbóli lehetővé tételéért megalakult petíciós bizottság mintegy húszezer aláírással ellátott ívet adott le a Belügyminisztériumnak. Az elmúlt napokban azt kaptuk válaszul, hogy a törvény alkotmányosságának vagy alkotmányellenességének megállapítására kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. Ezért döntöttünk úgy, hogy alkotmányos követeléseinknek a tavalyi szeptember 1-i nagygyűléssel ellentétben nem Komáromban, hanem Kassán, az Alkotmánybíróság székhelyén adunk hangot.

A menet 14.30-kor indul a Szent Erzsébet Dóm elől, ahonnan utunk a Fő utcán át az Alkotmánybíróság épülete elé vezet. 15.00-kor egy csendes, méltóságteljes tüntetés veszi kezdetét a taláros testület székhelye előtt, mellyel azt szeretnénk kifejezni, hogy az Alkotmánybíróság legyen valóban az Alkotmány őre, és ne késlekedjék az állampolgársági törvény alkotmányellenes módosításának semmissé nyilvánításával.

A méltóságteljesség érdekében kérünk mindenkit, hogy pártok, szervezetek jelképeit ábrázoló zászlókat, jelvényeket és transzparenseket ne hozzanak, valamint egyenruhát ne viseljenek, ellenben amennyiben tehetik, a menet során, illetve az Alkotmánybíróság előtt az Alkotmány egy-egy példányának vagy említett szakaszának magasba emelésével tegyék hangsúlyosabbá, és emeljék ki közös megmozdulásunk lényegét.

Emeljük fel hangunkat minden polgártársunkért, akit egy a közös Európa szellemiségével ellentétes jogszabály megfosztott állampolgárságától, vallja magát bármilyen nemzetiségűnek, és egy békés menet keretében álljunk ki alkotmányos jogainkért!

Nagy szeretettel várunk mindenkit! Csatlakozzanak az alkotmánymenethez!

A kettős állampolgárság intézményét szorgalmazó munkacsoport tagjai