Még lehet jelentkezni az Imprófesztre

Még lehet jelentkezni az Imprófesztre, azaz a színpadi rögtönzések fesztiváljára, amelyet idén a komáromi Rév Magyar Kultúra Házában szervez február 25-én a szlovákiai magyar diákszínjátszó csoportokat tömörítő Gurigongo Sympozium, illetve a Magyar Szín-Játékos Szövetség. Az elmúlt öt év gyakorlatához híven középiskolás kortól felfelé várják az érdeklődőket, akik különböző improvizációs feladatokat kapnak. A felkészülésre 10-10 perc áll rendelkezésükre, a játékidő minden feladat esetében 3 perc. A konkrét feladatokról a szervezők természetesen nem árultak el bővebbet, annyit azonban megtudtunk, hogy az elmúlt években például újsághírekre kellett rögtönözni, vagy a szereplők egy-egy tárgyat kaptak, amelyeket be kellett építeniük egy történetbe. A zsűri tagjai idén Szabó Csilla drámapedagógus, rendező, Solténszky Tibor dramaturg és Majorfalvi Bálint színművész. Tovább…



Gaál Jenő és Erich „BOBOŠ” Procházka a Déjà vu Clubban

2012. február 22-én Déjà vu – Gaál Jenő, Erich „BOBOŠ” Procházka
(Hlava XXII Music Club, Bazová 9)
Fellép Gaál Jenő énekművész, aki ez alkalommal egy teljesen más oldaláról mutatkozik be, mivelhogy Charlie-dalokat fog énekelni. Az est másik vendége Erich Boboš Procházka, a hazai blues-szájharmonika királya.

Kapunyitás: 18:00. A belépés díjtalan.