Nagy József budapesti tárlata

A Magyar Kultúra Alapítvány és a Pozsonyi Magyar Galéria közös szervezésében Nagy József Pozsonyban élő képzőművész első budapesti bemutatkozására kerül sor a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (Budapest, Szentháromság tér 6) 2011. május 18-án 18.00 órától.

A rebellis Pozsonyban

A Komáromi Teátrum Polgári Társulás 2011. május 2-án 19.00 órakor Pozsonyban, a Ružinov művelődési házban szerepel Gyüre Lajos A rebellis című történelmi darabjával. A dráma II. Rákóczi Ferenc életébe enged…

III. Magyar Majális a Városi Szabadidőparkban

Magyar majális 2011. május 7-8-án Dunaszerdahelyen. Zoborlaja bemutatkozása, történelmi élőkép lovas és talpas hagyományőrzőkkel, barantahad, lovasíjászok bemutatója. Gyerekeknek: gyerekvár, mesejáték, kisállat-simogató.Vásári forgatag: Magyarok Vására, Kézművesek Utcája. Koncertek: Varga B. tamás, felvidéki Rockszínház, Vesztergám Miklós. Továbbá: Népviseletek bemutatója, májusfaállítás, jurtafalu, népszámlálási útmutató, gyógyító-sátor, népművészeti műsorok.

16 év és ami mögötte van

16 év és ami mögötte van címmel jelent meg JUDr. Juhos Ferenc nádszegi polgármester második tényirodalmi kötete. A több mint 300 oldalas kötet a 16 év alatt összegyűjtött tapasztalatokat,l személyes…

Pozsonypüspöki 790. évfordulója

A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezetének vezetősége tisztelettel meghívja minden tagját, támogatóját, valamint a magyar nyelv, történelem és kultúra értőit és értékelőit a „Pozsonypüspöki Európában” című rendezvényére, 2011. május 15-én (vasárnap) 15.00 órára, a Vetvár Művelődési Házba a Püspökiről fennmaradt első írásos emlék 790. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre.

Aranykönyv

Május 5-ig lehet még szavazni Magyarország legnépszerűbb szerzőire és könyveire az Aranykönyv szavazáson. Öt kategóriában a közönség dönt arról, hogy a 2010-ben megjelent könyvek közül melyiket tartja a legjobbnak.

Különös találkozás rövidfilm-pályázat

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria rövidfilm-pályázatot ír ki Különös találkozás címmel magyarországi, illetve határon túli amatőr és profi művészek részére.

A Pozsonyi Casino májusi műsorai

2011. május 3. * kedd * 18.00 * Aich Zsuzsanna – De vinea – indák és szemek című egyéni hangvételű fotókiállításának megnyitása. Makrofényképek a szőlőről, a tőkéből mindenfajta fogódzó felé…