Közlemény

A Rádió- és Tévétanács 2011. február 15-i állásfoglalásában elfogadta a www.televizio.sk bejegyzési kérelmét. Részletes indoklásában értékelte a Televízió műsorszerkezetét, működtetési elvét, és megállapította, hogy az műsorszerkezetével megfelel a VoD audiovizuális…

Ad Revidendum! IV. A

Molnár Kati. Nekünk, akiknek osztálytárunk, barátunk, derűnk és jókedvünk szítója volt, hihetetlen és döbbenetes érzés. Hiszen most beszéltünk vele, terveztük, hogy ezt meg amazt teszünk, szervezünk, adunk ki, készítünk közösen, együtt, egymásért, másokért… és most csak a hang, a kép, a befejezetlen film marad utána, és a rettentően sok feladat, amelyet kötelességünk végigvinni érte, helyette, a nevében.

Koszorúzás a Medikus kertben

Pozsonyban Petőfi Sándor szobrának koszorúzásával emlékezünk meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról 2011. március 15-én, kedden 15.30 órakor a Medikus kertben.
Közreműködnek: a dunaszerdahelyi Szent György Kórus, valamint Karkó Henriett, Bognár László, Molnár László előadóművészek.
Ünnepi beszédet mond Prőhle Gergely, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára.

Pozsonyi Casino – március

2011. március 8., kedd, 18.00 – Húshagyókedd: 2011 a család éve. Ebből az alkalomból ma este Zsidó János plébános tart előadást. A család értékeinek felmutatása, intézményének erősítése érdekében a Magyar…

„Áldást adj minden magyar szóra”

A Magyar Polgári Kör Polgári Társulás szeretettel vár mindenkit 2011. március 12-én, 14 órára Dunaszerdahelyen, az 1848-as emlékműnél (Vámbéry tér) az „Áldást adj minden magyar szóra” címmel megtartandó rendezvényére, melyen…

Koszorúzás Petőcz György vértanú emlékhelyénél

A Csemadok Szenci Területi Választmánya, a Csemadok Éberhardi Alapszervezete és az MKP alapszervezetének vezetősége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az 1848-as szabadságharc 163. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre és koszorúzásra, melyet Petőcz Györgynek, falunk szülöttének, a pozsonyi vértanúk egyikének tiszteletére a temetőkertben állított emlékműnél tartunk 2011. március 13-án (vasárnap) 8.45 órai kezdettel, a szentmise után. Közreműködik: ének – Csobolya József Magyarországról, szavalat – Iró Erzsébet . Ünnepi beszédet mond Hornyák István. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Megkezdődtek a Cseresznyéskert próbái

Március 1-jén, kedden tartotta Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert című színművének olvasópróbáját Martin Huba m.v. rendező. „Élmény lesz megint Csehovot próbálni” – jegyezte meg rövid beszédében Tóth Tibor színházigazgató, a rendező…

Horror klasszikusok

A Vámbéry Polgári Társulás és a Kalligram Könyv- és Lapkiadó tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Vida Gergely Horror klasszikusok c. kötetének bemutatójára 2011. március 10-én 18.00 órára. A kötetet bemutatja: Csanda Gábor; az estet…