Pozsonyi Casino

2011. február 8., kedd 18.00: A költő – Paul Claudel – mintha a mi vágyunkat fogalmazta volna meg egyik versében:

„Dél van. A templom nyitva áll, belépek.
Jézus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek.
Nincs miért könyörögjek, vagy amit felajánljak Neked,
Csak azért jöttem Szűz Anyám, hogy nézzelek,
Semmit se szóljak, arcodon merengvén
Hagyjam, hogy énekeljen szívem a maga nyelvén.”

Zarándokút gyalogszerrel Csíksomlyóra. Két elszánt csallóközkürti fiatalem-ber, Hodossy Péter és öccse, Tamás 2010-ben nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy gyalogosan zarándokolnak el a magyarság legnagyobb búcsú-jára, a székelyföldi Csíksomlyóra. 850 kilométert tettek meg szélben, esőben, napsütésben. Kalandos útjuk során naplót vezettek és rengeteg fényképet készítettek. Élménybeszámolójukon senki sem fog unatkozni. Műsorfelelős: Brogyányi Júlia; Háznagy: Fülöp Magda

2011. február 10., csütörtök 16.30 – koszorúzás a Csalogányvölgyi temetőben: „Emlékezzünk, mert feledni bűn!” — 1919. február 12-én Pozsonyban a Vásárcsarnok előtti fegyvertelen polgárok tiltakozó gyűlésén az indokolatlan sortűz és agresszív szuronyroham következtében 7 halottja, 23 súlyos, száznál több könnyebben sérült áldozata volt a városnak. Ezen a napon (1919.2.12.) a csehszlovák legionáriusok a békés tüntető tömegbe lőttek a légió katonai parancsnokának, Riccardo Barecca ezredesnek tudta nélkül. Immár régóta hagyománnyá vált, hogy a JAIK és a Pozsonyi Casino tagjai tiszteletadásunk és emlékezésünk jeleként megkoszo-rúzzuk az áldozatok sírhelyét. Emlékbeszédet mond Brogyányi Mihály Pozsony-kutató és a JAIK képviselet, verset mond Molnár László előadóművész. Mindenkit kérünk, együtt emlékezzünk Pozsony történelmének eme szomorú korszakára. Műsorfelelős: PC, JAIK

2011. február 15., kedd 18.00: Kétnyelvűség – felmérő körút (KFK) címen tart előadást Orosz Örs, a Diák-hálózat alelnöke. Mennyire élünk nyelvi jogainkkal? Betartja-e 540 szlovákiai magyarlakta település polgármestere a kisebbségi nyelvhasználat szabályait? Megdőltek-e a Fico-Slota-Mečiar nyelv-törvény szükségességének fő argumen-tumai? A 2010-es év egyik legnagyobb kutatásáról, amely a kétnyelvűség gyakorlatában mutatkozó hiányosságokról kézzelfogható bizonyítékokat adott, és az eredményekről beszélget Orosz Örssel, a KFK fő koordinátorával Ovšonka Márk, a JAIK elnöke.

Műsorfelelős: Ovšonka Márk, JAIK; Háznagy: Ordódy Éva

2011. február 17., csütörtök 18.00: Kötetlen szórakozás, beszélgetés; Háznagy: Krajči Klára

2011. február 19., szombat 18.00:
„Járjuk, ropjuk, hadd dobogjon
Nyírfakéreg bocskorunk!
Három napig tart a vígság
Majd a böjtben alhatunk.” (Kerék Imre)

Ismét farsangol a Pozsonyi Casino. Várjuk a csodálatos jelmezeket, az ötletes farsangi műsort, a tombolát, a finom vacsorát, a kellemes zenét és szórakozást. A jelmezeket az ott megválasztott bíráló bizottság fogja értékelni, díjazni. A hangulatról Banyák István népi zenekara és Matus János zeneművész gondoskodik. A vacsora rendeléseket február 15-ig legyenek szívesek elintézni keddi napokon 18.00 óráig a konyhában (rántott csibe, rántott sertés szelet+ körítés – 3,50 €; spenótos lasagna – 2,50 €).

Mindenkinek nagyon kellemes szórakozást kívánunk. Műsorfelelős: Frideczky János és a PC Választmánya; Háznagy: Krajči Klára

2011. február 22., kedd 18.00: Mit jelent Kassa egy magyar embernek címen Balassa Zoltán, Kassa neves kutatója, helytörténész (Teleki Pál-érdemérem, Petőfi Sándor Sajtószabadság Díj) bemutatja a város szülötteit és azokat a jeles embereket, akiknek közük van Kassához, ott működtek, s Európa, sőt, a világ ismeri, tiszteli őket, akiket illik ismernünk. Műsorfelelős: Petőcz Csilla; Háznagy: Krajči Klára

2011. február 24., csütörtök 18.00: Borkóstoló borkorcsolyával. A Balaton Borház felsőjányoki (Horné Janíky) cége Vojtech Figura ? FRRM borkóstolót szervez nálunk és minőségi Balaton környéki borokkal várja a PC tagjait. Kérjük a tagokat, akiket érdekel jelentkezzenek a háznagynál február 14-ig. Műsorfelelős: Gabron Éva; Háznagy: Ordódy Éva

2011. március 1., kedd 18.00: Horváth Rozália a természettudományok doktora felvilágosítást ad Pozsony ivóvizéről. A levegővétel után az első és legfontosabb dolog a megfelelő meny-nyiségű tiszta víz használata. A test optimális működéséhez naponta a testsúly 30 kg-onként legalább 1 liter tiszta vizet igényel. Étel nélkül több hétig, de víz nélkül legfeljebb 3-4 napig bírjuk ki. Tiszta víz és tiszta víz között is nagy a különbség, így erről beszélnünk kell. Nagy Ildikó az előadó beszélgető társa. Műsorfelelős: Nagy Ildikó; Háznagy: Krajči Klára

2011. március 3., csütörtök 18.00: Kötetlen szórakozás; Háznagy: Neštepná Ida

???????

Közlemények:

• A PC bankot cserélt, változott a bankszámla! A tagsági díjat személyesen, havonta egyszer, a hó második keddi napján 17.00-től 18.00-ig befizethetik a PC pénztárában ill. bármikor átutalással (a tagsági számuk megadásával) a Pozsonyi Casino, OTB Banka Slovensko, a.s. 12031736/5200 sz. bankszámlájára.

• A tagsági díjak egy évre 12 € (nyugdíjasok, diákok) és 20 € (munkaviszonyban levők).

• Minden új PC tag átveheti igazolványát Gabron Évánál!

• Felhívjuk a tisztelt tagok figyelmét, hogy a havi műsort csak azoknak postázzuk, akik bélyegtérítés fejében ezt külön kérték, s a háznagynál található névjegyzékre föliratkoztak.

• Látogassák honlapunkat: http://www.pozsonyicasino.szm.sk – olvashatják havi műsorainkat, az esetleges műsorváltozásokat. Úgyszintén megtalálják a PC programját a http://www.felvidek.ma – a http://www.parameter.sk – a http://www.animaportal.eu honlapon, valamint napi és heti sajtóban.

• A Pozsonyi Casino könyvtára iránt érdeklődők Jesenicky Eszternél jelentkezzenek.

• A könyvjegyzék megtekinthető a háznagynál. Figyelmükbe ajánljuk Könözsi István fényképfelvételeit, melyek a háznagynál találhatók (kérjék ki az albumokat, s megrendeléseiket írják be az erre a célra szolgáló füzetbe.

A műsorváltozás jogát a PC Választmánya fenntartja.