Tóth Krisztina és Kemény Lili díjai

Tóth Krisztina Bárka-díjas

December 11-én a Békés Megyei Jókai Színházban adták át a 2010. évi Bárka-díjakat. Az idei év díjazottjai Becsy András költő és Tóth Krisztina költő, író.
A Bárka szerkesztősége 2000-ben pénzjutalommal járó díjat alapított, amelyet minden év végén ítél oda azon a laphoz hosszabb ideje kötődő szerzők között, akik az adott évben is jelentős publikációval, publikációkkal gazdagították a folyóiratot és olvasóit. A pénzjutalmat 2002-től Kiss György szobrász- és éremművész kisplasztikája egészíti ki. Az elmúlt évek díjazottjai között szerepeltek például Bogdán László, Csehy Zoltán, Grendel Lajos, Iancu Laura, Nagy Gáspár, Podmaniczky Szilárd(Forrás: kultúra.hu)

Kemény Lili Petri György-díjas

Kemény Lili

 

Tíz éve, 2000-ben halt meg Petri György. Az évforduló alkalmából hozta létre az N&N Galéria Alapítvány a Petri-díjat, amelyet évente Petri György születésnapján, 2010. december 22-én adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága. Maga a díj kettős: a díjazott megkapja a Petri György élőmaszkja nyomán készült papírszobrot (a mű címe: „Bookend”), Louise McCagg, Robin Ami Silverberg és Böröcz András alkotását, a Magvető Kiadó pedig megjelenteti a szerző első kötetét. 
A 2010. évi díjazott Kemény Lili. A döntés előtti rövidlistán Fehér Renátó, Kemény Lili és Petrik Iván szerepeltek. A díjátadás az N&n galéria Petri-termében, 2010. december 22-én, 18 órakor volt. Laudációt mondott Tóth Krisztina. 
A PETRI-DÍJ kuratóriumának tagjai: Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs. (Forrás: www.litera.hu)