Losonci Őszi Színházi Napok

Az Őszi Színházi Napok rendezvénysorozat Losoncon október 14-én indult és december 9-ig tart. Az Őszi Színházi Napok rendezvénysorozatban szlovák és magyar színházi előadásokat mutatnak be a B. S. Timrava művelődési házban. Játszik a balassagyarmati Gyarmati Színkör, a losonci Kármán Színház és a füleki Zsákszínház is.Október 20-án 19 órától kerül bemutatásra a B. S. Timrava művelődési házban a Gyarmati Színkör előadásában a Hazudott boldogság című darab, majd november 10-én 19 órától a füleki Vigadóban, november 21-én 17 órától pedig a ragyolci kultúrházban is bemutatják. A vígjátéki epizódok szálai igazi drámává sodródnak össze. A szereplők képesek a boldogságra, de hazudnak, hogy megfeleljenek az elvárásnak, hogy ki ne kezdjék őket a különbözőségükért, mert beléjük idegződött, hogy örömeiket eltitkolják. A darabot rendezte Hegedűsné Jusztin Gizella. Belépő 2,00 €

November 10-én 19 órától a Zsákszínház mutatkozik be Losoncon a Találkozás című legújabb realista kamaradrámájával. A mű két család viszonyát mutatja be, a fiatalabbak és idősebbek kapcsolatát, múltból eredő sorsukat, találkozásukat a mindennapok problémáival. A történet furcsa módon a férfi és nő szokványos drámájával végződik. A darabot rendezte PhDr. Mázik István. Belépő 2,00 €

November 23-án 19 órától a B. S. Timrava művelődési házban tart előadást a Kármán Színház Bolond vasárnap címmel. Legújabb darabjuk egy fergeteges orosz bohózat, félreértés félreértés hátán, őrület őrület hátán… Az előadást bemutatják október 26-án Balassagyarmaton és november 19-én Romhányban is. A darabot rendezte Kriszik Alfonz. Belépő 2,00 €

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke