Film.dok – még lehet nevezni!

Egy év kényszerkihagyás után idén újból megszervezik Csíkszeredában a Magyar–Román Dokumentumfilm-fesztivált, a 2004-ben elindított Film.dokot. A szeptember 20–26. között sorra kerülő rendezvényre a szervezők meghosszabbították a benevezési határidőt, így a korábbi július 15. helyett július 30-ig kell beérkeznie a nevezési adatlapnak, a jelenetfotónak és a portréfotónak.

A Sára Sándor zsűrielnök, Vivi Drăgan Vasile zsűritag és mások neve által fémjelzett szemle célja a magyar és a román, tágabban a kelet-közép-európai filmes és televíziós szakemberek közötti szorosabb emberi és munkakapcsolat kialakítása. A fesztiválon a kor megújuló formanyelvén szóló, ugyanakkor a közönség széles körű érdeklődésére számot tartó dokumentumfilmeket mutatnak be. A szervezők a szemlén és az információs vetítéseken bemutatott dokumentumfilmeket, akárcsak a fesztivál kulturális – irodalmi, zenei – kísérőrendezvényeit, a szakmai találkozókat, a kerekasztal-beszélgetéseket webkamerával a szélesebb közönség számára is elérhetővé teszik. Az alkotásokat több országban is bemutatják.

A fesztiválra az elmúlt három évben készült, a Film.dokra korábban nem jelölt dokumentumfilmek nevezhetők a következő kategóriákban:
Antropológia.dok (néprajzi, antropológiai film),
Tudomány.dok (tudományos-ismeretterjesztő film),
Történelem.dok (történelmi témájú dokumentumfilm),
Művészet.dok (képzőművészeti és irodalmi témájú dokumentumfilm),
Természet.dok (természettel foglalkozó dokumentumfilm),
Kísérlet.dok (kísérleti és fikciós elemekkel készített dokumentumfilm),
Portré.dok (portréfilm), illetve
Év.dok (a fenti kategóriákba nem sorolható dokumentumfilm). A nevezés menetéről az érdeklődők a fesztivál honlapján, a www.dok.ro-n találnak bővebb információt. (http://www.honline.ro)