Dunaszerdahelyi életképek 2010

Pályázat FOTÓ és MOZGÓKÉP kategóriában! Beadási határidő: 2010. október 22. A városi fotópályázat VI. évfolyamának feltételei:

Dunaszerdahely Város Önkormányzata, a Kortárs Magyar Galéria kuratóriuma és a Dunaszerdahelyi Városi Televízió DUNASZERDAHELYI ÉLETKÉPEK 2010 címmel pályázatot hirdet az alábbi kategóriákban: Fotó * Mozgókép
Az immár hatodik évfolyam meghirdetésével a város vezetése azt tartotta szem előtt, hogy a városi fényképarchívum újabb színvonalas fényképanyaggal gyarapodjon. A város vezetésének az az eltökélt szándéka, hogy az elkövetkező nemzedékeknek gazdag fénykép- és mozgóképanyaggal dokumentálja Dunaszerdahely dinamikus fejlődését, arculatának változásait és az itt élő emberek mindennapjait.
A pályázat idei évfolyamára a következő témakörökben küldhetők be munkák:
Fotó:
– Az utca embere kritikus szemmel
– Utcák, terek, épületek, műemlékek és környezetük
(A fényképek méretei: 20×30 és 30×40 cm)
Mozgókép:
– Reklámfilm(max. 0,5 perc)
– Videoklip (max. 5 perc)
– Dokumentumfilm (5-15 perc)
A zsűri a válogatásnál csak olyan pályamunkákat vesz figyelembe, amelyek a város életét, épületeit, környezetét örökítik meg és beazonosíthatóan Dunaszerdahelyhez kötődnek. A hagyományos módon készült fényképfelvételek mellett várjuk az elvontabb, számítógépes és más új technikai eljárással készült fotókat is.
A pályázatra beküldött alkotásokat szakmai zsűri bírálja el. A beérkezett fotók közül a két legrangosabb alkotást díjazzák. A polgármester különdíja 100 EURÓ, a zsűri fődíja 100 EURÓ. A sikeres pályázónak a kiállításra kerülő fotók után anyagköltség címén darabonként 6,60 EURÓt megtérítenek. (Ezt az összeget a kiállítás megnyitóján kapja kézhez a pályázó.) A fotókhoz kérjük csatolni a negatívot, vagy a fényképeket CD-n, lehetőleg a képek címével ellátva. A CD-n egy külön fájl-ban /Word/ a következő adatokat kell feltüntetni: név, keresztnév, pontos lakcím, e-mail, a választott kategória. A fotók, filmek beküldésével a versenyző beleegyezését adja a szervezőknek a munkák publikálására, jutalom nélküli felhasználására.
Mozgókép kategóriában a két legmegkapóbb munkát díjazzák. A polgármester különdíja 200 EURÓ, a zsűri fődíja 100 EURÓ. A két legjobb filmet a DSZTV is bemutatja.
Az eredményhirdetés és a díjak átadása a győzteseknek egy nyilvános kiállítás keretén belül történik 2010 decemberében a Kortárs Magyar Galériában.
A pályamunkák 2010. október 22-ig adhatók le a Vermes villában székelő Kortárs Magyar Galériában személyesen, vagy postázhatók az alábbi címre: Kortárs Magyar Galéria, Szabó Gyula utca 304/2, 92901 Dunajská Streda. (Nyitvatartás hétfőtől péntekig, 10-tól 17 óráig) Részletesebb tájékoztatás a 031 / 5529384-es vagy a 00421-918-607 307-es számon.