Versművészeti Táborok

Versművészeti Táborok: május 31-ig kedvezményes jelentkezési díjjal!

Most még bárki kedvezményes részvételi díjjal jelentkezhet a Magyar Versmondók Egyesülete nyári Versművészeti Táboraiba, amelyeket idén ihletett környezetben tartanak. Költőknek, leendő színészeknek és versmondóknak is önálló műhely indul, így három tábor zajlik egyszerre Neszmélyben, egy Duna parti hajón, július 10-től 18-ig.

Színészeket, előadóművészeket, írókat, rendezőket és ismert televíziósokat hívnak munkába, a színházi, versmondó, színházi és írótáborok átfogó képzést kínálnak majd azoknak a fiataloknak, akik a rivaldafényt, a színpadot vagy a költészetet választják későbbi hivatásuknak, vagy egyszerűen csak szeretik a verset és a jó hangulatot.

A Versművészeti Szemináriumba érkező középiskolás diákok, egyetemi hallgatók hangképzést, beszédtechnikát, színpadi mozgást tanulhatnak, szituációs feladatokban, bizalomjátékokban, helyzetgyakorlatokban próbálhatják ki magukat, a színpadi és a pódiumi jelenlét szabályait ismerhetik meg.

Ugyanitt rendezik meg a Színész és Előadóművész Felkészítő Műhelyt azon fiataloknak, akik a színházművészetet és az előadóművészetet leendő hivatásuknak tekintik. A Színész és Előadóművész Felkészítő Műhelyben a színészmesterség mellett klasszikus és kortárs művek rendhagyó feldolgozása, egyéni versfoglalkozások, helyzetgyakorlatok, színpadi mozgás és beszédképzés folyik. A tábor nagyban épít a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételi vizsgájára.

A Parnasszus költészeti folyóirattal közös Írásművészeti Műhely célja, hogy a nem professzionális írók, költők, versfaragók illetve tanulni vágyó, a mesterség fogásait elsajátítani akaró pályakezdő költők verstani, verstechnikai, költészetesztétikai ismereteit bővítsék, a szemináriumi jellegű speciális vers-feladatokat közösen és személyre szólóan megbeszéljék, értékeljék. A táborozók előadásokat hallhatnak az irodalom és a média viszonyáról, a hangjáték és az irodalom összefüggéseiről, a hangzó vers technikai fortélyairól.

Május közepéig lehet kedvezményesen jelentkezni.

Részletesebb információt a www.vers.hu oldalon a Táborok menüpontban találnak az érdeklődők, vagy a verstaborok@gmail.com címen és a 06 20 512 8004-es telefonszámon érdeklődhetnek, jelentkezhetnek.

 Kaleidoszkóp VersFesztivál: most lehet jelentkezni!

A Magyar Versmondók Egyesülete meghirdette a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál színpadi versenykategóriáit. A fesztivál ezúttal Pécsről, Európa Kulturális Fővárosából jelentkezik. A Pécsi Ifjúsági Központ biztosítja majd a helyszínt a programok többségének. A versszínházi estéken országos hírű művészek lépnek majd fel. Idén még több szerep jut az Első Magyar Versszínháznak, és jó néhány ősbemutatót is láthat a közönség: lesz világzenei koncert, sztárok verses találkozója, nagyszínházi előadás, eddig nem látott költészeti est és verses mozgásszínház is.

A versenykategóriák közül a versszínháziba idén csak május 31-ig lehet jelentkezni.

Ide tartoznak az előadóestek, a performanszok, az emlékestek, az utcaszínházi előadások, a költészetre koreografált mozgásszínházi produkciók, és minden olyan színpadi előadás, amelyet a vers ihletett. A Klasszikus és Kortárs Versmondó Szalon, tehát a hagyományos versmondás szeptember végéig várja a jelentkezőket. A kategóriákról részletes információ, valamint a teljes versenykiírás megtalálható a www.vers.hu oldal Versenyek menüpontjában, a Kaleidoszkóp VersFesztivál linken, és információ kérhető Szennik Évi kommunikációs alelnöktől a 06 20 512 8004-es telefonszámon.

Versrádió – újrahangolva

Megújult formában és tartalommal várja a verskedvelőket a Magyar Versmondók Egyesülete az internetes Versrádió oldalán. A versradio.hu repertoárjában klasszikus költők művei hallhatók klasszikus előadók tolmácsolásában, vagy kortárs szerzők verseit adják elő mai klasszisok prózai műfajban éppúgy, mint verszenében. Interjúk készülnek megbecsült és közismert írókkal, költőkkel, kevésbé ismert, a pálya elején álló, ígéretes tehetségekkel, a vers- és prózamondó előadóművészet nagymestereivel. Mindez hangban, képben egyaránt, interaktív közegben.

A tematikus honlap műsorát a látogató állítja össze: a www.versradio.hu internetes címre érkezve az újrainduláskor Nemes Levente Szabó Lőrinc-megzenésítését hallja, azonban egy gombnyomással mindenki maga dönti el, mely szerző művét, mely előadót hallgatja vagy nézi meg. A hang- és képanyagokat az egyesület munkatársai gondos kutatómunkával gyűjtötték össze, másik részét pedig a myspace produkcióval közösen, folyamatosan rögzítik. Jelenleg több mint 700 vers különböző feldolgozása nézhető vagy hallgatható meg a Versrádióban. A freestyle menüpont megannyi irodalmi kuriózumnak ad helyet: klasszikus költők archív, és kortárs szerzők saját verseinek felolvasása mellett magyar írók idegen nyelvű átiratait, filmes feldolgozásokat, költészeti animációkat, költői vallomásokat tartalmaz a link, emellett megnézhetők a Kaleidoszkóp VersFesztivál és más jeles költészeti események műsora. Ebben a menüpontban a szerkesztők arra is lehetőséget adnak, hogy a hallgatók saját verseik hang- és videó anyagát, vagy megzenésítéseiket is felöltsék.

A Versrádiónak két nagy célközönsége van: az egyik a laikus verskedvelők, irodalom- és színházrajongók tábora, míg a másik a hivatásos színi vagy előadóművész pályát választók, és a versmondók széles csoportja. Lutter Imre főszerkesztő mindkét bázisra gondolt, amikor egy adott verset akár 6 vagy 8 előadó tolmácsolásában is beszerkesztettek, így ugyanis bárki könnyen megtalálja kedvenc előadóját, a szakmának pedig lehetősége nyílik arra, hogy összehasonlítsa, elemezze és értékelje a különböző interpretálásokat. A Magyar Versmondók Egyesülete a Versrádió nyitózenéjére a közeljövőben pályázatot ír ki, amelyet a vers.hu oldalon közöl majd.

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke