Kikelet Budapesten

2010. március 19–20–21-én a Magyar Kultúra Alapítvány székházában Kikelet címmel húsvétváró találkozót rendeznek. Szeretettel várják a felvidéki iskolásokat, csoportokat is! PROGRAMOK:

Az óvodások, iskolások  locsolóverseket tanulhatnak, tojásokat patkolhatnak, festhetnek. Felvidékről – Ipolyszakállosról –, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból jönnek hagyományőrző gyerekek, akik kárpát-medencei műsort mutatnak be, lesz virágvasárnapi villőzés, locsolóvers, böjti gyermekjáték és locsolkodás és közös tojásfa-díszítés. A felnőtteket kézművesek, nagy tavaszi mézvásár és üdítő selyemképek kiállítása várja.

A Magyar Kultúra Alapítvány hagyományaihoz híven, a Régiók Találkozása jegyében, folytatja KIKELET című tavaszi ünnepváró kárpát-medencei találkozóját, amelynek részletes programja:

2010. március 19.-én 13.00 órától 21.-én 18.00 óráig:

– Húsvéti játszóház a Napraforgó Alkotók Játszóháza Egyesület segítségével.
– Locsolóversek, locsolkodás, Villőzés, tavaszi, böjti gyermekjátékok felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági gyermekek és a hazai gyermekközönség közreműködésével.
– Tojáspatkolás Bognár László útmutatásaival.
– Tojásdíszítés, húsvéti apróságok készítése kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és hazai népművészek bemutatója. Segítségükkel új díszítési eljárásokat ismerhetnek meg az érdeklődők.
– Az ünnepi tojásfa folyamatos öltöztetése a szereplők és a látogatók által készített díszekkel
– Határon túli vendégeink mindhárom napon egy-egy alkalommal otthonról hozott húsvéti ízekkel kínálják meg az érdeklődőket.
– Tavaszi mézvásár: méz, mézbor, mézes pálinka, húsvéti mézeskalács és cukrászati készítmények.
Bővebb tájékoztatás a www.mka.hu oldalon található.

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke