Az anyanyelvhasználatért

Az anyanyelvhasználatért tüntetnek ma délután 16.30-tól Komáromban a Klapka téren az egyetemi hallgatók.

Állásfoglalásuk szerint a jelenleg zajló folyamatok „látható célja a magyar nyelv háttérbe szorítása, elnyomása és értéktelenné tétele. Ezt nem szabad hagyni.” A hallgatók szerint a most lejátszódó politikai folyamatok célja a megfélemlítés, a zavarkeltés annak érdekében, hogy a magyar kisebbség fokozatosan, önként adja fel elveit, lehetőségeit és identitását, gyerekeit szlovák iskolába írassa, s ne éljen a szabad magyar nyelvhasználat lehetőségével ott sem, ahol erre törvényes joga van. A felhívás leszögezi: „Ha a szlovák többség félti saját anyanyelvét, akkor a kisebbségek ennél jogosabban kellene hogy féltsék sajátjukat, hiszen ezek még nagyobb nyomásnak vannak kitéve, mint egy többségi nyelv.”

A tüntetés szervezői megmozdulásukkal arra akarják felhívni a szlovákiai magyarok figyelmét, hogy értékes, egyedülálló kincset őriznek, mely előnyt jelent számukra, nem hátrányt. Fontos ugyan megtanulni és megismerni a többségi nyelvet, de nem az anyanyelvünk rovására. A ma 16.30 órakor kezdődő Klapka téri nagygyűlésre a szervezők várják mindazokat, akik ezekkel a gondolatokkal egyetértenek.

A tüntetésen Cúth Csaba, az Anyanyelvünkért PT elnöke, Török Tamás egyetemi oktató, Tóth Tímea a Diákhálózat és Czibula Ádám, a Selye Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke szól a résztvevőkhöz, és megzenésített versekkel fellép Zsapka Attila is.